A kisebb nagyobb súlyfelesleg, az egészségtelen táplálkozás, valamint a mozgásszegény életmód nagyban hozzájárulhat a porcaink egészségének romlásához. Ebből a tényből, valamint a Magyarországon született statisztikákból kiindulva nem is csodálkozunk azon, hogy a különféle porcépítő szerek hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kapnak. Azonban a megfelelő porcerősítő készítmény kiválasztása előtt ismerjük meg magának a porcnak a felépítését.
A porcokszövetek közül alapvetően három csoportot különböztetünk meg a szerkezetük, valamint a szervezeten belül betöltött szerepük szerint:
Ez a porctípus jobbára főként ízületi porcfelszínek képzésében vesz részt vagy a légcső és a hörgők porcaiként van jelen.
Elsősorban a fülkagylóban, az orr egyes részeiben vagy a gégefedőben fordul elő ez a porctípus. Ezek elsősorban nagyobb fokú deformálódásnak kitett testrészek.
Nagyobb mérvű, nem tisztán összenyomási terhelésnek kitett testtájakon fordul elő pl. a csigolyák közötti porckorongok külső rostos gyűrűjét, illetve a meniscusokat alkotja.
A porchiány és a porcpótlás elsősorban az ízületi felszínek sérülését érinti. Az ízületi porc az ízületet alkotó, ízesülő csontvégek felszíneit borítja. Rendkívül fontos szerepet játszik az ízületek normál működésében. Az ízületi porcfelszín biztosítja a csontvégek egymáshoz képest történő súrlódásmentes elmozdulását, valamint képes szétoszlatni az ízületre ható mechanikai erőket. Az üvegporc sejtekből és sejt közötti állományból épül fel. A sejtközötti állományt speciális rostok (II-es típusú kollagénrostok) és rostközötti vízkötő fehérjéket tartalmazó rostközötti állomány alkotja.
Az emberi porcban mindösszesen 1-2 %-ban találunk porcsejteket, az össztérfogat nagy részét ugyanis a sejt-közötti állomány teszi ki, mely kollagénből és proteoglikánból épül fel. A porcban a kollagének közül jórészt a II-es típusúból találunk, de a kevésbé domináns IX, X és XI-es típusú kollagén is jelen van, valamint a IV-es és a VI-os is. A II-es típusú kollagén olyannyira ízületi porc specifikus, hogy az emberi testben még egyetlen helyen találjuk meg, a porckorong belső kocsonyás állományát alkotó porcos szövetben. A kollagén egyébként a porcok legfontosabb alkotóeleme, hiszen 67%-át alkotja ezeknek a részeknek, zselés anyagával hálószerűen szövi át a szövetközi tért. A kollagén biztosítja a porcok rugalmasságát. Egyébként maga a kollagén egy magas aminosav tartalmú anyag, ami megköti a vizet így biztosítva a porcok vízháztartását. Tehát elmondhatjuk, hogy nagy szerepet játszik a porcok egészségének megőrzésében, aktivitásában, folyamatos megújulásában, és életben maradásában.
A proteoglikánok képezik a második legnagyobb részét a porcoknak. Ez egy fehérjecsalád, melynek jellemzője, hogy a központi fehérjemaghoz speciális cukor oldalláncok kapcsolódnak. A molekula térben kefe alakú struktúrát vesz. A porcerősítők sokszor olyan anyagokat tartalmaznak, melyből a szervezet proteoglikánokat állít elő (pl. chondroitin szulfátot és glükozamint).
A chondroitin szulfát egy szulfatát, de szájon át szedve ennek csak kifejezetten kis százaléka kerül be a keringésbe emésztés nélkül, így hasznosulása vitatható. Számos új tanulmány megkérdőjelezi a chondroitin szulfát, mint alkotóelem fontosságát a porcvédőkben. Sok gyógyszer azonban ha kismértékben is, de tartalmazza, hiszen még nem bizonyított a teljes megemésztődése. A glükózamin egy aminocukor, mely fontos alapanyaga számos fehérje és zsír illetve a glükózaminogliákanok szintézisének. Glükózamin szulfát formában kapható leggyakrabban mint táplálékkiegészítő, vagy mint gyógyszerkészítmény. A klinikai használatban a porckopásos panaszok enyhítésében szerepel, de komoly tanulmány bizonyította a porckopás lassító hatását is.
BiOCo Osteofemin 50 feletti nők számára kifejlesztve, Hegyi Barbara ajánlásával! Csontok ásványi anyag veszteségének csökkentéséért, 50 év feletti nőknek!
Javasolt ízületi betegség, vagy fokozott ízületi terhelés következtében kialakuló porc, valamint ízületi rendellenességek esetén a különleges táplálkozási igény kielégítésére.